Quantumánia - Előzetes elemzés
Hali! Tegnap kijött a "Hangya és a Darázs: Quantumánia" első hivatalos előzetese, mi pedig ebben a rövidke blogposzban szépen kielemezzük azt.
Az előzetes Scott Langgel kezd, akit már celebként kezelnek, mert a Bosszúállókkal megmentette a világot. A Baskin Robbinsban ő lesz a holnap dolgozója, annak ellenére, hogy csak az első Hangya filmben dolgozott ott rövid ideig. Még Pókember nevét is hallhatjuk.
Ezután láthatjuk Cassie Langet, akit itt már Kathryn Newton játszik. Hankkel épített egy "szatelitet", ami képes feltérképezni a Quantumvilágot és ez Janetnek nem igazán tetszik. A géppel valami probléma lesz és beszippantja mindegyikőjüket a Quantumvilágba.
Ezután láthatjuk Scottot és Cassiet a Quantumvilágban, ahogy találkoznak néhány nagyon szokatlan figurával. Ami említésre méltó lehet az a középen álló, robotszerű lény a második képről. A dizájn eléggé hasonlít a Galaxis Őrzői c. filmben látott Égiére. Ráadásul abban a filmben megtudhattuk azt is, hogy egy Éginek a múltban levágták a fejét és nemtudni, hogy mi lett a testével. A fejből lett a Tudástér.
Lehetséges, hogy a képregényekkel ellentétben, az MCU-ban Kang volt az, aki végzett az említett Égivel, majd a testét a Quantumvilágba küldte, hogy ne tudjon regenerálódni/újraéledni. Az a világító valami a feje helyén pedig valami energialény lehet, ami az Égi holttesét használja.
Hope egy másik területen tér magához, ami sokkal életteltelibbnek tűnik. Janet is ott van, majd láthatjuk, ahogy a Pym család tagjai, álruhában, valamiféle rája-szerű lény hátán utaznak, majd megpróbálnak elrejtőzni emberek között.
Amit érdemesnek tartok itt megemlíteni az a Quantumemberek öltözete. Nekem eszembe jutatta a képregényes AIM katonák ruháit. Nem lepne meg, ha őket is láthatnánk a filmben, elvégre tudjuk, hogy MODOK is fel fog bukkanni itt.
Itt jön egy szerintem elég érdekes rész. Kang behelyez egy gömböt egy tárolóba, majd láthatjuk, ahogy a Quantumváros egy épülete körül megjelennek hatalmas gyűrűk. Ezután láthatjuk, ahogy Kang egy platformon áll, rajta a tárolóval amibe belerakta a gömböt és őt is fém gyűrűk veszik körül. Ez szerintem Kang időutazó székének MCU-s verziója lesz.
Most pedig kicsit teorizáljunk ezzel kapcsolatban. Szerintem meg fogják "Rick és Mortyzni" Kanget. A sorozat egyik epizódjában kiderül, hogy az egyik főszereplő, Rick, létrehozott egy akkumulátort, amiben egy kis világ található. Ebben a világban van egy bolyó, amit intelligens lények laknak, akik lényegében energiát termelnek neki kinetikus eszközök használatával. Rick pedig a termelt energiát az autója működtetéséhez használja.
Szerintem itt is valami hasonló fog történni. Az épület amit Kang gyűrűi körbevettek, valamiféle reaktor lehet, ami ellátja az egész Quantumvárost energiával. A gyűrűk segítségével ellopja az egész épületet, valamint az az által termelt energiát és energiaforrásnak használja azt a saját időgépéhez.
Ez szerintem nem lenne túl meglepő, tekintve, hogy Jeff Loveness, a film írója nem egy, nem kettő, hanem hat epizódját írta a Rick és Morty sorozatnak.
Amit még érdemes megemlíteni, hogy a gyűrűk dizájnja eléggé hasonlít a Shang-Chi filmben megjelent Tíz Gyűrűére. Elég valószínű, hogy lesz kapcsolat köztük. Annó felmerült pletykaként, hogy a Tíz Gyűrű és Kamala karperecei kapcsolódnak és ugyanaz az ember vagy faj készítette őket. Szerintem a legésszerűbb opció Kang lehet. Azt tudjuk, hogy mindkét tárgynak vannak az időhöz kapcsolódó képességei. A gyűrűknek hála Wenwu képes volt ezer évet élni és látszólag egy percet se öregedett, míg a Ms Marvel sorozatban láthattuk azt, ahogy a főszereplő a karperec segítségével visszament az időben és létrehozott egy időhurkot, amivel lényegében kicseleszte az MCU időutazásának szabályait. Lehetséges, hogy Kang alkotta mindkettőt és szétszórta azokat a téridőben. A Quantumániában meg fogja szerezni az erőforrást, amivel képes üzemeltetni a széket, utána a Kang Dinasztiában megszerzi a gyűrűket és a karperecet. Így képes lesz utazni az időben, időhurkokat létrehozni és nem fog öregedni vagy meghalni. Ő lesz az, aki megmarad. Az a Kang, akit a Loki sorozatban láttunk.
Egy űrhajó egy vörösen világító terület felé repül. A hajó lehet, hogy a Damocles, ami a képregényekben egy hatalmas kard alakú űrhajó, amit Kang arra használt, hogy megtámadja vele a Földet.
A hajó eléggé hasonlít azokra, mint amiket az előzetes egy korábbi pontján láttunk a Quantumvárosban.
Láthatjuk, ahogy Janet kinyitja egy Quantumkocsma ajtaját, majd felbukkan Bill Murray karaktere is. Murray a filmben állítólag egy Krylar nevezezű karaktert játszik, aki a Quantumváros uralkodója. A pletykák szerint annó viszonya volt Janettel is.
Eztután láthatjuk, ahogy Scottot és Hopeot óriás formában körbeveszik a Quantumváros rendfenttartói. Janet valamiféle kék térben áll és egy idegen létforma rátámad. Ez a jelenet állítólag egy flashback lesz és itt fog Janet először találkozni Kanggel.
Ezután láthatunk egy jelenetet arról, ahogy Scott, Hope, Janet és Hank egy hajón állnak. Scottot láthatóan elég durván elverték. Ez valószínűleg a film végéről van, mikor elmenekülnek a Quantumvilágból. Furcsamód Cassiet nem láthatjuk itt.
Ezután jön egy újabb érdekes rész, amiben több Hangyát láthatunk egymás mellett futni, az egyikőjük meg is hal. Úgy tűnik a filmben nem egyetlen egy Scott Langgel fogunk találkozni, hanem fel fog bukkanni néhány variáns is. Ez nem lenne meglepő, elvégre a film főgonosza Kang.
Láthatjuk teljes valójában Kanget, a Hódítót, valamint a Hangya família tagjait az új ruháikban.
Végül az előzetes végén láthatjuk, ahogy Scott találkozik Kanggel. A D23-as előzetesből tudhatjuk, hogy Kang ebben a jelenetben meg fogja zsarolni Scottot, hogy lopjon el neki valamit vagy Cassie meghal.
Amit kis érdekes részletként felhoznék az az, hogy a padlón láthatjuk Kang kéken világító fejének visszatükröződését. Valamint Kang arcán ott vannak a függőleges csíkok. A képregényekben ez a maszkja része. Lehet, hogy itt van valami jelentősége és ő okozta magának ezeket a sebeket vagy akkor szerezte mikor végzett valamelyik Bosszúállóval a jövőben/egy párhuzamos univerzumban.
Az előzeteshez kaptunk még egy posztert is.
Ezzel a végéhez is ért ez a kis elemzés. Remélem rá tudtam világítani valamire, amit te nem vettél észre.