Ronin
Képregényes ismertető
Mivel nemsokára elstartol a Sólyomszem sorozat és az előzetesek alapján, találkozhatunk itt egy új Roninnal (akiről már sajnos lerántották a maszkot az előzetesekben), úgy gondoltam itt az ideje egy újabb, rövidebb képregényes ismertetőnek, hogy azok akik nem olvasták a képregényeket, megtudjanak néhány dolgot arról, hogy kik használták a képregényekben a személyazonosságot és miért.
Maya Lopez - Echo
Az első ember aki használta a Ronin személyazonosságot az Maya Lopez, másnéven Echo volt. Először a New Avengers (2005) 11.számáben tűnt fel. Ekkor Osakában elvert néhány Yakuzát.
A Roninos eredettörténete régebbre nyúlik vissza, Amerika Kapitány mindenáron be akarta toborozni Daredevilt a csapatba, hogy segítsen a Kéz ellen, de Matt ekkoriban pocsék helyzetben volt, ugyanis nemsokkal előtte vált nyilvánossá a személyazonossága. Murdock ezért ajánlott a Kapitánynak valakit aki ugyanolyan kiképzést kapott és hasonló képességekkel rendelkezik. Ez a személy volt Maya Lopez. Rogers ezután elbeszélgetett Mayával és megbízta azzal, hogy szerezzen információt a Kézről, a Yakuzáról és az Ezüst Szamurájról. Maya Amerika Kapitánynak jelentett és az első közös küldetésük során, az Új Bosszúállókkal elkapták Madame Hydrát. Maya ekkor vette le a maszkját először a csapat tagjai előtt.
A Polgárháború alatt és után Maya meghúzta magát, mert nem tudta, hogy kinek jelentsen. Beépült, több információt gyűjtött, majd végül megtámadta a Kéz bázisát ahol Elektra megölte. Ez volt az utolsó akciója Roninként.
Még mielőtt elment volna, hogy szembeszálljon a Kézzel, elküldte a ruhája másolatát Mattnek, egy levéllel, amiben megkéri arra, hogyha meghalna, akkor álljon bosszút érte.
(Csak egy kis érdekesség: Az írók eredetileg azt akarták, hogy Matt Murdock legyen Ronin, de hamar kiszivárgott az infó és a kiadónak amúgy is más tervei voltak a karakterrel, ezért választották inkább Mayat.)
Clint Barton - Sólyomszem
Clint kétszer meghalt, egyszer az "Avengers Disassembled", egyszer pedig a "House of M" történetszál alatt. Valamilyen módon mégis él. Meglátogatta Doctor Stranget, majd elment a Wundagorei hegyhez, hogy megkeresse a Skarlát Boszorkányt. Meg is találta, de Wanda nem emlékezett semmire se a régi életéből. Clint lefeküdt vele, majd visszament Strangehez aki ekkoriban épp Luke Cage Bosszúállók csapatát bújtatta. Nemsokkal előtte állított be Vasököl, a Ronin ruhával és a levéllel. Clint segíteni akart nekik a küldetésen, ezért odaadták neki a ruhát, mondván "Csak jelmezeseknek" és együtt kimentették Mayat (akit Elektra feltámasztott). Clint végül vissza akarta adni Echonak a ruhát, de Maya nem hagyta neki, mivel úgy gondolta, hogy Clintnek szüksége van rá. A Titkos Invázió alatt a harc közben végzett több Super-Skrullal is és megsebesítette Veranke királynőt. A Sötét Uralom kezdetén segített a Bosszúállóknak Luke Cage és Jessica Jones lányának keresésében. Clint a kamerák előtt megvádolta Norman Osbornt azzal, hogy "egykori" szupergonoszokat alkalmaz a saját (Sötét) Bosszúállók csapatához. Nemsokkal ezután Barton arra az elhatározásra jutott, hogy Osbornnak meg kell halnia, mert csak úgy vethetnek véget az uralmának. Betört a Bosszúállók toronyba, de nem sikerült végeznie Normannel. Elfogták és kiszedték belőle, hogy hol rejtőznek az Új Bosszúállók. Az Ostrom után Clint visszatért a Sólyomszem személyazonossághoz.
Alexei Shoshtakov - Vörös Őr
Alexei 2010-ben, a Widowmaker képregénysorozat első részében bukkant fel Roninként. Ekkoriban ő vezette a Sötét Óceán társaságot. Betoborzott egy fiatal lányt, aki felvette a Fantasma nevet és felruházta a társaság katonáit olyan képességekkel és páncélokkal, mint amilyeneket Vostok, Perun és Vörös Dinamó használtak.
Eric Brooks - Penge
Mikor Thanos serege megtámadta a Földet az Infinity eseménysorozat alatt, Penge segíteni akart a hősöknek, de nem akart feltűnést kelteni ezért egy Pókember Halloween jelmezben szállt harcba. A "Méltó Bosszúállók" (Mighty Avengers) megalakulása után leváltotta a jelmezt egy Ronin ruhára. Segített a csapatnak Attilanben, helyreállította Kamar-Taj talizmánját és egy ideig ott hagyta a csapatot mikor Lichidus Pokolkutyái ellen harcoltak. A Haláljárók (Deathwalkers) felhasználták őt egy rituáléhoz. Végül abbahagyta a Roninkodást.
Clint Barton újra
A "Hawkeye: Freefall" képregénysorozat alatt Ronin visszatért. Clint ekkoriban New Yorkban tevékenykedett és megpróbálta felszámolni a Csuklya szervezetét, de az egész csak szélmalomharc volt. Nemsokára felbukkant egy új Ronin a városban, aki szintén a Csuklya szervezetére vadászott, de ő már durvább módszereket alkalmazott. Ez felkeltette a többi hős figyelmét is. Sólyom és a Tél Katonája meglátogatták Clintet és megvádolták azzal, hogy visszatért a régi életéhez, de Barton végül bebizonyította nekik, hogy tévednek, mikor az oldalukon szembeszállt Roninnal, aki legyőzte mindegyikőjüket. Ezek után természetesen kiderült, hogy mégis Clint volt a Ronin. Kang egyik rövidtávú időgépét használta, amivel képes volt visszaküldeni magát 1 órával korábbra ésígy alibit biztosított önmagának. A szerkezet végül elromlott és Barton ezért alternatívákhoz folyamodott. Ellopott egy LMD-t és beszervezett egy skrullt, hogy vegye át a helyét néha. Linda Carter, az Éjszakás Nővér végül szakított vele mikor elege lett ebből.
Clint végül alkut kötött Fiskkel és Nefaria Gróffal, hogy elintézhesse a Csuklyát.
Lester - Célpont
Ő is a Freefall képergénysorozatban vált Roninná. Lester rájött, hogy ki rejtőzik a maszk alatt, ezért elvette a Ronin ruhát, majd megölte a skrullt és Brycet, akik segítettek Clintnek. Barton ezután felvette Célpont ruháját és elintézte őt.
Alternatív valóságok:
Föld-TRN852 (Heroes Reborn): T'Challa - Fekete Párduc:
Ezt a valóságot Mephisto és Phil Coulson hozták létre.
Ebben a világban T'Challa használta a Ronin személyazonosságot mikor betört a Squadron Supreme főhadiszállására és megküzdött Éji Sólyommal. T'Challa arra használta ezt a személyazonosságot, hogy információt szerezzen úgy, hogy nem sodorja veszélybe Wakandát.
Föld 1610: Marc Spector - Holdlovag:
Spector egy ex-tengerészgyalogos aki részt vett az Öbölháború alatt futó szuperkatona programban. A Ronin személyazonosságot akkor vette fel mikor csatlakozott Daredevil titkos csapatához aminek célja Wilson Fisk, másnéven a Vezér megállítása volt. Kettős ügynökként beszivárgott a Vezér szervezetébe. Végül, hogy bebizonyítsa a hűségét, elrabolta Pókembert és átadta Fisknek. A Vezér ekkor már tudta, hogy Ronin igazából Daredevilnek dolgozik, ezért megverte Spectort, majd elrendelte a kivégzését. Fisk emberei elvitték Marcot egy hídhoz és fejbelőtték, amit Spector túlélt, majd elment a rendőrségre és elmondta nekik, hogy a Vezér megpróbálta megöletni. Wilson Fisket ezután letartóztatták, az emberek pedig ezután hősként tekintettek Spectorra, akinek fel kellett fednie a titkos személyazonosságát, hogy vádat emeljenek Fisk ellen.
Köszönöm, hogy végigolvastad. Remélem sikerült olyat írnom amit nem tudtál. Amennyiben érdekel, a blogunkon megtalálhatsz még néhány hasonló írást.